A belső szigetelést nem szabad szakértői előtervezés nélkül beépíteni, mivel a meglévő szerkezet higrotermikus viselkedését a belső szigetelés mélyrehatóan megváltoztatja. A belső oldali hőszigetelő rendszerek neves gyártói rendelkezésre bocsátják az előtervezéshez ill. szimulációhoz szükséges paramétereket és anyagfunkciókat.
Az építményállag elemzése
Egy belső hőszigetelési munkálat első lépése mindig az építési állapot elemzése legyen.
Ez első lépésként magában foglalja a felismerhető károk elemzését és értékelését, valamint a „szokásos” jellemzők meghatározását a következőkre vonatkozóan:
- A falszerkezetek felépítése és méretezése
- Nedvesség- és sóterhelés, valamint
- ezek okai, mint a felszálló pára vagy a csapóesőnek nem ellenálló homlokzat.
Ehhez jönnek még az épület hőtechnikai állapotértékei
- A meglévő falszerkezet(ek) R-értéke és
- hőhidak
Különleges figyelmet kell szentelni a meglévő építőanyagoknak - különösen a külső falak belső oldalán a nedvességgel szembeni ellenállásuk tekintetében -, valamint a külső szerkezeti elemek általános szerkezeti állapotának.
Tűzvédelem
Az épülettel szembeni építéstechnikai követelmények a mérettel és magassággal együtt növekednek. Ennek megfelelően úgynevezett épületosztályokat képeznek, melyeket általában a legfelső emelet padlómagasságának megfelelően határoznak meg. Pontosabb definíciók a német tartományi építési szabályzatban találhatók, ezek szövetségi tartományonként enyhén eltérőek lehetnek.
Az építésjogi követelményeket és az építésfelügyeletileg releváns tulajdonságokat a tűzvédelem tekintetében ezért az egyes szövetségi tartományok építési szabályzatában, valamint a műszaki építési rendelkezések jegyzékeiben és az építési szabályjegyzékben kell megtekinteni.
Nedvesség elleni védelem
A belső hőszigetelés miatt csak kis mennyiségű hőenergia jut a falszerkezetbe. Így szinte alig áll rendelkezésre párolgási energia. Ennek következtében a záporral vagy akár kondenzálódással bevitt nedvesség, különösen a téli félév során, csak feltételesen tud kifelé kiszáradni. A homlokzatok hosszabb ideig nedvesek maradnak, erősebben feltelítődnek és jobban lehűlnek. Ezzel jelentősen megnő a falazatban a fagyveszély-potenciál és az ebből származó károk előfordulásának esélye. Ilyen háttérrel több követelmény áll fenn egy belső szigetelésű falazat nedvességbevitelével szemben, melyeket már az energetikai felújítási koncepció készítésekor figyelembe kell venni.
A DIN 4108-3 szabvány 4.2.1. fejezete olyan követelményeket tartalmaz, melyeknél a kondenzálódó víz képződése a szerkezeti elemek belsejében nem minősül kritikusnak. E feltételek betartását a belső szigetelés kivitelezése előtt minimumkövetelményként, számítással igazolni kell.
- Alapfeltételként azt kell venni, hogy a kondenzációs periódusban keletkező mW,T kondenzvíz-mennyiség nem lehet nagyobb, mint az MW,V párolgási mennyiség, mWT < mW,V, mivel különben a szerkezet teljes nedvességtartalma az évek során kumulálódna.
- A tető- és falfelületeknél az a szabály alkalmazandó, hogy a kondenzvíz mennyisége a falfelület minden m2-ére vetítve 1,0 kg alatt maradjon, mWT < 1,0 kg/m², a kapillárisan vizet fel nem vevő rétegek, pl. rostos szigetelőanyagok, légrétegek, párazárók, betonrétegek vagy < 0,5 kg (m²h^0,5) vízfelvételi értékkel rendelkező anyagok érintkező felületei esetében pedig maradjon 0,5 kg/m² alatt (mWT < 0,5 kg/m²).
- Azok az építőanyagok, melyek a kondenzvízzel érintkeznek, nem lehetnek sérültek (pl. korrózió miatt)
- Tilos a nedvességtartalom tömegre vonatkozó növelése, fa esetében 5 %, faanyagoknál több 3 % feletti mértékben.
Csak a külső falszerkezeteknél alkalmazott párazáró ill. páragátló rendszereknél - melyeknél a más jellegű nedvességbevitel kizárt - szabad a nevezett feltételek igazolására a „klasszikus” Glaser-féle eljárást alkalmazni, mivel itt kizárólag a helyhez kötött keretfeltételek melletti hővezetés és páradiffúzió figyelembe vételére kerül sor. Egyébként a belső hőszigetelő rendszerek nedvesség elleni védelme igazolásához szükséges, megfelelő számítógépes programokat kell alkalmazni a higrotermikus szimulációhoz. Itt segítséget a DIN EN 15026 szabvány és a 6-1 és 6-5 WTA-adatlap nyújt.
A belső szigetelésű építményeknél a lehetséges záporterhelést a fent nevezett okok miatt gondosan mérlegelni kell a tervezési folyamat során. Az igazoláshoz kizárólag higrotermikus szimuláció használandó (ehhez a tájékoztatást a DIN EN 15026 szabványban és a 6-1 WTA-adatlapon találják). Bizonyos körülmények között a záporbiztonság kialakítását a belső szigetelőrendszer elkészítése részének kell tekinteni. Ezeknek az épületeknek nagy ráfordítással kialakított, erősen tagolt és/vagy látszó nyers homlokzatuk van. Így a vízlevezető vakolatok vagy festések alkalmazása gyakran teljesen, vagy legalább részlegesen kiesik. Az ehhez kapcsolódó megfontolásoknál először a szerkezeti nedvesség elleni védelem lehetőségeit kell megvizsgálni. Ha lehetséges, és a ráfordítás és megjelenés szempontjából vállalható, a problémás területeket, pl. ereszeket, falkoszorút, vízvetőket stb. le kell fedni. Ezt követően a hidrofobizáló impregnálás lehetőségeit meg kell vizsgálni. Sok esetben szükség lehet arra, hogy a homlokzati építőanyagok vízfelvételét helyben Karsten-csővel, vagy a laborban anyagmintákkal állapítsuk meg. Ez az anyagfajta és anyagsűrűség mellett egy fontos jellegérték, hogy a kereskedelemben rendelkezésre álló szimulációs programok átfogó adatbankjaiból a megfelelő anyagokat ki lehessen választani. Ennek az eljárásmódnak a legtöbb esetben elegendőnek kell lennie, mivel a szimulációhoz szükséges termikus és higroszkópikus anyagfüggvényeket csak a legritkább esetben lehet az építményen konkrétan meglévő anyagokra meghatározni. Ehhez tájékoztatást a 6-1 és a 6-2 WTA-adatlapokon találnak.
A Frauenhofer Institut für Bauphysik (Frauenhofer Építésfizikai Intézet) alábbi ábrája egy téglafal víztaszító felületképzés utáni csökkenő nedvességterhelését és fokozatos kiszáradását mutatja 5 éves időtartamban. Pirossal jelölve a víztaszító felületképzés időpontjában a kb. 16 %-os víztartalom látható.
A Frauenhofer Institut für Bauphysik (Frauenhofer Építésfizikai Intézet) ezen ábráján az építőanyagok nedvességtartalma és az ettől függő hővezető képesség közötti okozati összefüggést ábrázolták. Ha a tégla példáján megtekintjük a víztaszító felületképzéssel bekövetkező hővezetőképesség-változást az 1. ábrán ábrázolt 5 éves időtartamban, akkor a tégla víztaszító felületképzéssel elért, folyamatos kiszáradásával a hővezető képesség 0,77 W/(mK)-ról 0,46 W/(mK)-ra történő javulását állapíthatjuk meg.
Hővédelem
Higiéniai minimális hővédelem
A DIN 4108-2 nevezett részében (ld. 3.1.2. bekezdést) az épület külső falainak hővédelmével szembeni minimumkövetelmények leírását találjuk, melyek betartása az épület „normál használata” mellett nagy valószínűséggel garantálja, hogy ne lépjenek fel építésfizikai okra visszavezethető nedvességkárok és a penészgomba növekedése miatti egészségügyi veszélyeztetések.
Hővédelmi igazolás az EnEV energiatakarékossági rendelet szerint.
A meglévő építmény változtatása esetén az adott intézkedés terjedelmének megfelelően két különböző igazolási eljárás lehetséges.
- Vagy a szerkezeti elemre vonatkozó eljárás szerint az aktuálisan megkövetelt hőátmeneti együtthatót (U-értékek) kell betartani,
- vagy a mérlegkészítési eljárással a teljes épület évi primer energiafogyasztásának maximális értékét kell igazolni.
A megfelelő követelményértéket az energiatakarékossági rendelet aktuálisan érvényes kiadásában kell megtekinteni.