A belső szigetelések az utólagos külső szigetelések, illetve a magszigetelés alternatíváját vagy kiegészítését képezik. Míg ezeknél a rendszereknél a teherviselő falazat a szigetelés meleg oldalán található, tehát általában építésfizikailag nem kritikus, a belső szigeteléseknél a lecsapódó víz lehetőségét, illetve veszélyét mindig figyelembe kell venni. A belső szigetelés használatának és a hővédelem javításának általában két mérvadó oka van:
- A hőszigetelő rétegek elhelyezésének felsorolt, egyéb lehetőségei nem alkalmazhatóak vagy nem elegendőek. Például egy használatban lévő és fűtött épület esetében, ahol a homlokzat építészeti módosítása nem megengedett, nem kívánatos vagy gazdaságtalan, a belső szigetelés gyakran az egyetlen lehetőség a transzmissziós hőveszteség csökkentésére.
- Egy egész épületet vagy egyes helyiségeket csak időnként használnak és fűtenek. Ez érvényes például üléstermekre, dísztermekre, sport- és hobbyhelyiségekre. A belső szigetelés itt döntő energetikai előnyöket kínál. Lehetséges a gyors és hatékony felfűtés, mivel a tömör külső falakat a belső oldalon elhelyezett szigetelés miatt nem kell felfűteni.
Azok az építészek és mérnökök, akik még a 90-es évek előtt részesültek képzésben, a belső szigetelést gyakran az építési károkkal hozzák összefüggésbe. Az akkori tananyagban a külső és belső szigetelésű falfelépítmények összehasonlító számításain keresztül hívták fel a hallgatók figyelmét a kondenzálódó víz keletkezésének problematikájára a belső szigetelésű szerkezeteknél. Az akkoriban ábrázolt megoldás a következő volt: a belső szigetelés különösen gondos tervezése és lelkiismeretes kivitelezése, kizárólag belül elhelyezett párazárással vagy párafékkel összefüggésben.
A szerkezeti elemek csatlakozásai és áttörései, valamint deformációi (például a fagerendás födémek gerendafejei) azonban nehezen megoldható problémát jelentenek. Azzal a pozitív hatással, hogy a vízpára-diffúziót és így a fólián, illetve a páraféken keresztüli kondenzációt elkerüljék, például a kívülről behatoló nedvesség száradási potenciáljának csökkenése áll szemben. A záporral telítődött szerkezet nyári kiszáradását, az épület belseje irányában a magas páradiffúziós ellenállású elemrétegek akadályozzák, ami a falkeresztmetszetben a nedvesség feldúsulásához vezethet.
A párazárással vagy párafékekkel rendelkező felépített rendszerekkel ellentétben, a kapillárisan aktív belső szigetelőrendszerek tulajdonságai a száradási potenciál megtartása miatt hosszabb távú száradást tesznek lehetővé, a korábban már károsult szerkezeti elemeknél is. A kondenzátum keletkezésével számolnak, mivel a hajszálcsövek aktivitása egész évben gondoskodik a nedvesség gyors és nagy felületű visszavezetéséről. Az elmúlt évtized során a „kapillárisan aktív hőszigetelő anyagok” bizonyultak belső szigetelésként a „legbiztonságosabban alkalmazhatóaknak”.
A néhány éve rendelkezésre álló és időközben nagyon jól kalibrált többdimenziós számítási programok, melyekkel a homlokzatszerkezetek termikus és higrikus viselkedése szimulálható, a fentieket meggyőzően igazolják.
-
Párazáró ill. –fékező rendszerek
-
Kapillárisan aktív rendszerek
-
Tájékoztatások a rendszer kiválasztásához
-
A feldolgozással kapcsolatos követelmények
-
A földdel érintkező szerkezeti elemek belső hőszigetelése
-
Hővédelmi rendelet (WSchV) / energiatakarékossági rendelet (EnEV)
-
Az EnEV szerinti követelmények
-
Vállalkozói nyilatkozat az EnEV követelményeinek betartásáról
-
Üvegházhatású gázok
-
Hőátmeneti együttható (U-érték) / hőáteresztési ellenállás (R-érték)
-
Hőátadási ellenállás (R si és R se)
-
U-érték számítása [iQ-Lator]
-
Hőátmeneti ellenállás (R T)
-
Az iQ-Lator alapjai